Akkor tudod meg mi is a magány, ha egyedül sétálsz egy hűvös éjszakán. Az éjszakába kiáltod a kedvesed nevét, de nem hallja senki, csak a nyomasztó csend.
Árnyak mozognak, kelnek szaporán, én csak nézem a holdat, csillognak a csillagok, mint a borostyán, már csak te hiányzol, s tőled lenneszívem oly olvadt.
Azt a percet feledni nem tudom, mikor édes csókod égett az ajkamon, karomba fűztelek, arcom tűzben égett, éreztem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged.