Mint édes ködből előtűnő napfény, mint először elszavalt csodás költemény, mint hullámzó tenger kék vizén a holdfény, azzá lettél nekem, s hiszem, hogy van remény.
Mikor szívünk először összedobbant, mikor szemed rám nézve lángra lobbant, mikor az első csókod az ajkamra égett, én már akkor úgy éreztem, meghalok érted!
Miért nem hiszed el, hogy nem szeretek mást? Miért nem hiszed el nekem ezt a vallomást? Ha nekem születtél, miért nem vagy az enyém? Ha nem nekem születtél, miért születtem én?